Veszteség

 Vannak olyan női témák amit kerülünk, amiről nem beszélünk, mert tabu, mert fáj, átitatja a veszteség, szégyen érzés, a gyász és a halál lehelete... 

Missed ab.

 Sokan nem tudják mit jelent ez, pedig a várandoságok 20 %-a igy végződik. 

A missed ab azt jelenti, hogy a  fejlődése megszakad, az embrió vagy a magzat életjelenséget nem mutat, de a vetélés folyamata nem indult be spontán, éppen ezért orvosi segítséggel, "műszeresen befejezik" a várandóságot. 

Hogy miért írok erről? 

Azért mert másodjára veszítettem így el, egy tervezett, nagyon várt kisbabát. 

Azért írok erről mert lehet a gyász folyamat így számomra könnyebb, és azért is mert sokan átéltük már ezt, nem vagyunk ezzel egyedül. 

Mivel másodjára tapasztaltam, már sokkal tudatosabban, az életet halált tisztelve élem meg, és nem veszteségként tekintek rá, hanem ajándékként. 9 hét ajándékot kaptam az élettől. 

Gyönyörű a történetünk, erről is mesélnék. 

Októbertől egyre erősebben éreztem a "jelenlétét az érkező léleknek" .. Novemberben a 39. születésnapomon elkezdtem egy életmódváltást. Tudatosabb táplálkozással, mozgással, sok erdei sétával, majd méh munkával, relaxációval... testben, lélekben készülve rá, figyelve a ciklusomat, a Holdállást...

Volt egy Felsővilágos utazásom, ahol találkoztam a Lélekkel, ahol összekötöttek minket, gyógyítottak...

Annyira erős megélés volt, hogy tudtam érkezni fog. A következő Holdam elött 4 nappal már egyértelmű volt, csináltam egy teszet ami pozitiv lett. 

Elvileg a Télinapfordulón kellett volna megtudnunk.... boldogságunk határtalan volt. 

Éppen ezért nem is titkoltuk, nem gondoltunk semmi rosszra, biztosak voltunk abban, hogy minden rendben lesz. 

Karácsonykor viszont jöttek a panaszok... a vérezgetések. Próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy a 4 gyermekemből 3-al igy csináltam végig az első trimesztert, mégis gyönyörűen egészségesen megszülettek. Nem lesz semmi baj....

De ahogy telt az idő, a veszteség ott volt minden pillanatban. Azt éreztem, hogy élet-halál küszöbén állunk, billegünk mégis igyekeztem tartani magam. 

Folyamatos orvoshoz járás, ultrahang, remény majd a végső mondat: nincs szívhang. Másnap műtét. 

Még a műtét napján is reménykedtem, hátha csak rosszul látta az orvos, hátha mégiscsak ott lüktet, mert a vérzés elkezdett csökkenni. 

Amikor már biztos volt, hogy nem él, akkor a testem próbálta Őt vissza tartani, hogy maradjon. De már hiába. 

Kaptam 9 csodás hetet, hogy erősödjek, hogy stabilabb legyek, hogy újra elinduljak a tudatosság útján. Csak kizárólag egészséges ételeket kívántam, mértékletességet gyakoroltam és ezt mostmár igyekszem tartani. 

A veszteséget nem gyengeségként élem meg, azt érzem, hogy minden amibe "nem halok bele az megerősít"... erősebb vagyok mint valaha és csodálom a testem.....attól függetlenül, hogy nem bírtam el, nem tudtam megtartani, mégis egy nappal a műtét után nincs vérzésem és teljesen fájdalom mentes vagyok. 

Minden erőmet arra mozgósítom, hogy gyógyuljak testileg, lelkileg, hogy tavasszal vagy nyáron már sokkal egészségesebben, sokkal tudatosabban, erősebben, felkészülve várjam Őt. 

Igyekszem minden rosszban, fájdalomban keresni a tanitást, a fejlődést, a tovább lépést. 

Olyan típus vagyok aki előre néz...és minden tanitásért hálás a Teremtőnek. 

Nehéz téma, nehéz erről beszélni, sok fel nem szakadt seb van a női kollektív tudatban, sokan titkolják, sokan nem beszélnek róla. 

Szerintem, fontos erről beszélni, az élet-halál küszöbéről, a meg nem születettekről, a megszületett távozókról. 

Ki mennyit vállalt itt a Föld nevű "játszótéren" mert mindannyian okkal vagyunk itt, még ha csak pár hétig....