Szakrális Kézműves Spirituális Műhely

Van egy kincsünk ami az egyik legdrágább az életünkben! Az pedig az IDŐ, ami fut, szalad, folyamatosan ketyeg. Nem tudjuk mennyi van még belőle.  Hiába van szép életed, hiába van aki szeret, hiába élsz egészségesen, hiába van pénzed, az időt nem veheted meg magadnak. Éppen ezért tiszteld önmagad és mások idejét, mert nem tudhatod kinek mennyi van! Ne rabold, ne vedd el a másét. Várakoznunk kell, időpazarlásnak érezzük sokszor, és türelmetlenül beállunk más elé.... nem szabad, mert aki igy cselekszik, azt még jobban várattják. Lehet nem most, és lehet nem holnap, hanem pont akkor amikor minden perc számít az életedben! Az időd az a legnagyobb ajándék amit adhatsz másnak, minden pénznél többet ér. Amikor vele vagy, amikor figyelsz rá, amikor hallgatod, sétálsz, játszol, teazol, törődsz vele, az idődet adod neki.... A legnagyobbat adod amit csak adhatsz. Hiába szereted, hiába a mindened, ha nem adsz neki az idődből, keveset ér a szereteted, mivel nem tud vele mit kezdeni...

Annyi minden kavarog bennem, szeretném szavakba önteni, de ez az írás esélyesen csupán homályos szemüveg lesz, amit most felpróbál pár ember, ahogy elolvassa ezt a fejezetet. Vagy nem veszi fel... Mert valami ilyesmi történik. Mindenkinek van egy szemüvege amin keresztül érzékeli a világot, és mindenki próbálja meggyőzni a másik embert, hogy az "én egem  sokkal kékebb, és nálam mindig süt a nap, persze van amikor beborul, esetleg az eső is esik, de akkor meg ott a szivárvány".... hurrá csúszkáljunk rajta... Ez viccesen hangzik, meg nem is. Játék az egész, és amúgy meg véresen komoly. Felszínen úszkálás van... Mentsük meg a világot, hurrá zero waste, de amúgy meg azt sem tudom mi van a mélyben. Jaaa... műanyagok a halak testében. Iszonyat, borzasztó. Műanyag mindenhol. Az én testemben is.... ez van. :-( De mi van még mélyebben? Mi van a lelkem mélyén? Azt nem mutatja a National Geographic.. vagyis vannak kisérletek rá. Kimutatások, tesztek, dokumentum filmek....

A minimalista szemléletről, honnan jöttem, hová tartok.... Jó ideje vonzz a minimalista szemléletmód, mégis nagyon nehezen tudom megvalósítani, mivel nagycsalados anyuka vagyok. Van egy örökös elégedettlenségem önmagammal szemben, de ennek is van helye, mert folyamatos fejlődésre sarkall. Elégedettlen vagyok, mert célkitűzéseimben lassan haladok, még mindig túl sok tárgy vesz körül, nehezen tudok rendet tartani, és ez nagyon  nyomaszt. Ma bevillant, honnan indultam. Ha régi életemre tekintek vissza, akkor magamhoz képest igencsak sokat fejlődtem, és valójában ez a legfontosabb. Honnan indultunk, hol vagyunk most és hova tartunk. Erről szeretnék írni... Szinte gyerek voltam amikor először férjhez mentem. Éretlen voltam. Segitséggel indultunk, aztán mindenünk megvolt, és még azon is túl....huszon évesen habzsoltuk az életet, volt két gyönyörű gyermekünk, jöttünk-mentünk, utaztunk... Nekem más feladatom sem volt mint csinos anyának lenni, heti 2 fodrász, személyi ed...