Spirituális Anyaság: Kinga és Adrienn története

Folytatnám a spirituális anyaságról készült sorozatomat. 

Két fantasztikus anyukát szeretnék bemutatni: Illyés-Ser Kingát és Varga Adriennt. 

Mind a ketten család, gyermek mellett tanulnak, tapasztalnak, fejlődnek, inspirálnak és tanítanak.

Először Kinga gondolatait, tapasztalatait szeretném megosztani...

Köszönöm kérdésed.🙂

Szerintem ez nem idő kérdése. 

Mármint úgy gondolom, hogy a mai korban egy akkora nagy ajándékot kaptunk a 'Jóistentől', hogy azt kötelességünk lenne megismerni s használni. 

Hogy létezik ez a fogalom, arra akkor jöttem rá, mikor pici lányom járni tanult. 

 Egy iskolában voltunk, lépcsőkön ültünk. 

A terv az volt, hogy kiugrok kicsit, míg ő benn marad. Mintha egy csomagot adtam volna át neki, átadtam egy érzést, hogy megbízok benne, hogy biztonságban van, anya visszajön, nem esik le a lépcsőn, okos, ügyes. Talán ahhoz tudnám hasonlítani más oldalról, hogy úgy tudtam vele szavak nélkül kommunikálni, mintha felnőtt lenne. 

Persze, emberek vagyunk, tanultunk sokat lépcsőn közlekedni és meg is kértem egy olyan nőtársamat, akiben teljes mértékben megbíztam, hogy figyeljen rá.

 De ami kettőnk közt történt, az csoda volt. Tisztán emlékszem rá. 

S hogy van különbség, az abban mutatkozik meg számomra, hogy vannak, akik ezt nem értik meg, sőt támadások is értek miatta. 

S hogy miért kellett elindulnom ezen az úton mélyebben?

 Mert minden perc számít a saját életemben és a gyerekem életében is. 

S ha nem foglalkozom magammal, a sérelmeim feldolgozásának módszereivel, ezek a sérelmek mind a gyermekemen csattannának, amivel neki is ártanék. 

Még nagyon az elején tartok, de ha tehetem, próbálok figyelni, nyitottnak lenni és folyamatosan gyakorolni. 

Kemény munka, anyaként és feleségként is egyaránt. 'Egy nap egy esztendő.'🙂 

Figyelni, hogy melyik érzés a sajátjuk, mi az oka s megoldani. 

Vagy felismerni, hogy mi az, amit tőlem vettek át s azt magamban megoldani. Megkeresni magamban a miérteket, lelassulni, mélyre menni. 

Úgymond szembe menni önmagammal, a kényelmes meleg kakiban úszkálás helyett, másokban, gyermekemben, férjemben való bűnbak keresés helyett megragadni a 'sárkány fejét' s kezdeni vele valamit.. 

Mert ha ez sikerül, a gyermekem is boldog s a férjem is és talán ez a legfontosabb. 

Figyeljük magunkat, mikor, milyen körülmények közt törnek, törnének ránk démonjaink, azokat elűzni, kezdeni velük valamit, akár gyógyító növényeink segítségével.

Ha lehet, megelőzni a bajt, hogy fennmaradjon a világbéke, ha nem sikerül, visszaállítani azt.🙂 Emellett az imákat, szertartásokat próbáljuk mindennapjaink részévé tenni, az ünnepekkor, jeles napjainkon mindenképp, hogy helyet adjunk hálánknak s hogy ezek a napok kitűnjenek a dolgos hétköznapokból. 

S mindenzt mélyen megélni, hogy az erő, ami bennünk, általuk létrejön, segíthessen minket a továbbiakban. És nagyon hálás vagyok anyáinknak, nagyanyáinknak a hátrahagyott tudásért is, az átadott varázslásokért. 

Úgy gondolom, fontos pillanatai életünknek s igyekszem azokat is jobban megismerni, felelősen használni. Őseink velünk vannak, folyamatosan segítenek.

Összegezve, talán a felnőtté válással tudnám azonosítani az egészet... amiről viszont még nem tudom milyen, hisz gyermeknek lenni jó.😉

Köszönöm.🙂

Most pedig ismerjétek meg Adrienn történetét sok sok szeretettel.  

Őszintén megmondom nagyon megtisztelt és egyben zavarba is ejtett a felkérésed, Anett, de örömmel mesélek a spirituális életünkről. 

Fontosnak tartom megemlíteni és ezúton is hálámat kifejezni keresztanyám számára, aki már évtizedek óta nem él, de a spirituális asszonyi minőség mintáját tőle láttam kislányként. 

Ez a kicsi, görnyedt hátú, idősödő, falusi asszony, akinek sosem születhetett gyermeke, úgy istápolta, gondozta, imákra tanította keresztgyermekeit, többek között engem is, mintha csak a sajátjai lettek volna. Keresztapámmal egy olyan harmonikus, bölcsességgel és spiritualitással átitatott életet éltek, amelyet gyermeki énem tudattalanul is örökre magába zárt és csak évtizedek elteltével döbbentem rá, hogy ez a Nő és az ő házasságuk, mennyire meghatározó minta az életemben.

 Spirituális kíváncsiságom ifjú koromra tovább erősödött, amit keresztszüleim magként elvetettek, az kicsírázott és gyökeret eresztett. 

Egy dolgot biztosan tudtam, hogy csak olyan férfivel kötöm össze az életemet, akit ugyanannyira mozgat, hajt a vágy, hogy minél többet megértsen a lélek és a szellem fejlődéséből és hasonló világszemléletet valljon. 

Nem állíthatom, hogy azonnal rátaláltam erre a férfire, sokat kutattam utána, de elhatározásom megmásíthatatlan volt, nagyon mélyen, ösztönösen éreztem, hogy csak ilyen kapcsolat hozhat „örök” boldogságot számomra.

 Amikor Dezsővel, a szerelmemmel, a férjemmel, a társammal, a tanítómmal, a tanítványommal megismerkedtem, már kezdtem kétségbeesett és türelmetlen lenni, így már az első találkozásunk alkalmával felvetettem ezt a témát és tesztként az alábbi kérdést tettem fel: 

„Hiszel a lélekvándorlásban?” A válasz sorsdöntő volt. „Nem hiszem…” arculcsapásként kezdődött a válasz, „… hanem tudom, hogy van!” 

A mondat második fele mágikus erővel hatott rám.

 Utólag úgy sejtem, hogy ez a kérdésváltás leszületésünk előtti megbeszélt jelszó volt, amely abban segített, hogy felismerjük egymást, bár Dezső azonnal nem „ismert fel”, de szerencsére én résen voltam  .

 Hiszen: „Lehet, a szeretet a lenyomata vagy az átszűrődése egy magasabb dimenziónak, amit tudatosan nem érzékelünk. (...) A szeretet tehát az egyetlen számunkra is érzékelhető dolog, ami átlép időn és téren. Talán érdemes lenne megbíznunk benne, ha nem is értjük még a működését.” (Csillagok között) És azóta is keressük, - de most már együtt - a bennünk lakó Isteni minőséget, kutatjuk az életcélunkat az élet létezésének értelmét, igyekszünk a kérdéseinkre választ lelni, nyitottan állni a világ dolgai felé és az agyunk kihasználatlan 95%-ából valamicskét ledolgozni. 

Próbálunk minél több információt és tudást magunkba szívni és feldolgozni, beszélgetések, filmek, könyvek, zenék, előadások, képzések segítségével.

 Egy szinkronicitásnak köszönhetően tavaly ősszel ismerkedtünk meg Oguzzal és jelentkeztünk a két éves sámánképzésére, amely szintén segít szellemi fejlődésünkben és tovább erősíti a kapcsolatunkat a természettel, ami mindig is meghatározó volt az életünk során. 

Idő közben elkezdtünk a permakultúra tanulmányozásával saját konyhakertet kialakítani, amely hatalmas élményt nyújt mindannyiunk számára. 

Tavasztól késő őszig a köntösös reggeli séta a konyhakertben, és a növényeink energetizálása szinte sosem marad el. 

Természetesen a 17 év alatt, mi sem egyfolytában „szárnyalunk” vannak időszakok, amikor mi is beleragadunk az anyagba, de ezek az időszakok is kellenek a fejlődésünkhöz, bár igyekszünk erre egyre tudatosabban odafigyelni és egymást figyelmeztetni. 

Valószínűleg voltak döntéseink, amikor szabad akaratunkkal élve letértünk az utunkról, de igyekszünk figyelni a jelekre, a szinkronicitásokra, amelyek segítségül szolgálnak. 

Viszont a kapcsolatunknak van egy mottója, amit sosem hagyunk figyelmen kívül: „Már tudom szeretni nem azt jelenti, Hogy két ember egy igát von, Hanem a másikat biztatni, repülni át egy világon…” (Kowalsky meg a Vega) 

A spirituális életünknek van még egy meghatározó résztvevője: 10 éves Hunor fiunk, aki tudja, hiszen számtalanszor hallotta, hogy örökéletű, szabad szellemek vagyunk. 

Mivel ez a téma nálunk mindennapos, így az ő életében a pozitív energia áramoltatása teljesen természetes, az Istennel való kapcsolata kiskora óta aktív, a bensőséges esti imák pedig elmaradhatatlanok, mint ahogy azt is igényli, hogy az ételre áldást kérjünk vagy energetizáljuk azt.

 A spiritualitás iránti aktív érdeklődése, talán akkor kezdődött nála, amikor Dezső kigyógyította őt a hosszú évekig tartó székrekedéséből, néhány hónapnyi reiki kezelés, az Isteni energia segítségével. Azóta mindenre kíváncsi ebben a témában és mindent meg akar tanulni, amit mi tudunk. 

Sokszor azt veszem észre, hogy ebbe a kisfiú testbe zárt lélek, aki engem választott anyának, olyan bölcsességeket mond, és olyan meglátásai vannak, amire csakis egy idősebb lélek képes. 

Ő szerettette meg velünk a Kowalsky meg a Vega együttest, egy évébe telt mire felismertük, hogy micsoda kincset érő gondolatokról énekelnek ezek a fiúk.

 Tudom, hogy Hunor nagyobb tanítóm, mint bárki, akit valaha ismertem. 

Talán nem teljesen a kérdésre válaszoltam, de mégis ezeket tartottam a legfontosabbnak, hogy megosszam veletek.