Szakrális Kézműves Spirituális Műhely

  A január elemi erővel és energiákkal robbant be az életembe, hatalmas áldásokkal, ajándékokkal. De ahogy azt szokták mondani, az új befogadásához a régit el kell engedni, valaminek meg kell halnia, hogy igazán élni lehessen az újat. Októberben amikor volt a műtétem, azt hittem meghaltam a kisbabámmal együtt, meghalt minden ami múlt, minden ami éltetett. Engedtem a veszteséggel elfolyni a könnyeimet, úgy jöttem haza, hogy már nem tudtam sírni. Elfogytam. Probáltam új testemet megszokni, újra élni, létezni, a velem született derű végig mellettem volt.  Három hónap elengedésben voltunk, egymás mellett és elkezdtük kinyitni szívünk kapuját. Részletekbe nem mennék bele nyilvánosan, hogy mi is történt, de a tisztulás még nem zárult le. Áldásként csapott le ránk a Covid, hogy gyorsítsa a folyamatot, hogy még utoljára menjünk beljebb, nézzük meg mi az ami ott szivárog. Kiirtam, hogy kérünk gyógyitó energiákat.  Drága gyógyitó Tündérek mind ontottátok a tanácsaitokat, hogy ússza...

Olyan sok érzés kering bennem, megpróbálom szavakká formálni.  Ebben az új évben, új életem kezdetén a blogomat mint az írás terápiás minőségét is használni fogom, ahogy azt tettem első válásom idején. Sokat segít a felvállalásban, az új minőségem felébresztésében, a "beleállásba". Feketén-fehéren megírni a valót, nem mismásolni. Ezzel elszámolok Önmagamam felé is, engem követők felé is. Tegnap egy csodálatos Óévbúcsúztató ünnepet tartottunk a barátaimmal. Elkezdtem szervezni, és hivni azokat akik közel állnak hozzám, de valójában nem tudtam, hogy lesz-e ebből a kis programból valami, mivel sosem én voltam a "mag" aki köré gyűltek az emberek, ezt tudtam, elfogadtam, szerettem. Persze amikor valaki "egyedül marad" kiderül, hogy valójában ki az, kik azok akiknek akkor is fontos vagy, amikor ez a mag nincs körülötted. Így hát, "mag-amban", mag-omban megszültem ezt a kis szilveszteri ünnepet, hogy legyen kirándulás, tűz, elengedés, ének, beszélgetése...